2013. május 12., vasárnap

Kedves Szülők!

Az elmúlt hetek az óvodánkban nagyon eseménydúsan teltek. Megünnepeltük a Húsvétot és az ünnephez kapcsolódóan egy bábelőadást is megtekinthettek a gyerekek. Húsvét után elkezdtünk készülődni az Anyák napi ünnepségünkre. Rengeteget gyakoroltunk, verseltünk, táncoltunk és énekeltünk. Emellett ellátogattunk a pécsi Akvárium terráriumba, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Láttunk krokodilt, teknősöket, békákat, különféle halakat, kígyókat és az éjszaka-házban mézmedvét és denevéreket. Miután megnéztük az állatokat felsétáltunk a Széchenyi térre a gyerekekkel. Megnéztük a dzsámit, a Szent Bertalan harangot és leültünk Hunyadi János lovasszobra alá is. Ahogy sétáltunk megállított minket egy angol pedagógusokból álló turista csoport, akik megkértek minket énekeljünk nekik egy dalt. A gyerekek persze örömmel tettek eleget a kérésnek, így egycsapásra mi lettünk a Széchenyi tér legkedvesebb "látványossága".
A Föld-napja alkalmából a következő héten Indián és Cowboy napot tartottunk az óvodában. Készítettünk fejdíszeket, festettünk sátrakat és a gyerekek beöltözhettek indiánnak vagy cowboynak. Persze a közkedvelt arcfestés sem maradhatott el. Az udvaron énekeltünk és táncoltunk és elszívtuk a "béke-pipát" is. Majd a nagy melegre való tekintettel "tüzes vizet" ittunk, természetesen egyszerre. Priszcilla szerint ez volt a "legédesebb tüzes-víz", amit valaha ivott. A gyerekek nagyon jól érezték magukat:-)
Ezután májusfát állítottunk a fiúkkal a lányoknak. Elsétáltunk a vízpartra és kivágtunk két kisebb fát. A fiúk közös erővel a vállukon cipelték el a fákat az óvodáig, hogy a kislányoknak örömet szerezzenek. Az udvarban aztán feldíszítettük és felállítottuk a már kész májusfáinkat. Ez egy igazán vidám és izgalmas kis feladat volt, a fiúk rengeteget nevettek a fa cipelése közben.
A tavaszi albumunkban rengeteg új fényképet tekinthettek meg ezekről az eseményekről. És képzeljétek játszótéren is jártunk több alkalommal, ahol igazi tavasztündérekkel is találkoztunk:-) Nézzétek csak...
A többi kis tündérünket a tavaszi albumban találjátok meg.


2013. április 11., csütörtök

Programjaink

Április 22-23.: a Föld napja alkalmából indián sátor készítés: cowboynak és indiánnak öltözünk
 
Április 24.: akvárium és terrárium látogatás
 
Május 8. (szerda): Anyák napi ünnepség ,  16.00 óra - Tulipán csoport; 17.00 óra - Margaréta csoport
Kérjük a szülőket, legyenek szívesek e-mail címeket megadni!

2013. március 26., kedd

Sándor, József, Benedek...

Kedves Mindenki! 

Az elmúlt hét bár kevésbé volt eseménydús, de nem unatkoztunk! Mindent megtettünk, hogy végre beköszöntsön az igazi tavasz, de sajnos egyenlőre nem sikerült! Persze nem adjuk fel, mert nem szeretnénk, ha a nyuszi sítalpakon érkezne! Foglalkoztunk  Sándorral, Józseffel és Benedekkel és elkezdtünk készülni a Húsvétra is. Pénteken beszélgettünk a víz világnapjáról. Készítettünk egy mini tengert is, ami sok nevetéssel és még több kék festékhabbal járt:) nagyon jól szórakoztunk. A tenger persze semmit nem ér halak nélkül, ezért színeztünk és vágtunk mindenféle tengeri herkentyűt! Az eredményt az ovi folyosóján illetve a szöveg alatt láthatjátok . 

Csütörtökön kiderült, hogy a farsangi fotópályázaton sajnos nem volt szerencsénk, de nem csüggedünk! Mindenkinek köszönjük a segítséget és a szavazatokat! 

2013. március 18., hétfő

"Gyalog galopp..." avagy március 15. ovis módra



A hét nagyon eseménydúsan telt az óvodában. Felelevenítettük az ünnep eseményeit, megismertük a jelképeit és a foglalkozásainkat is e köré szerveztük. Színeztünk dobot, készítettünk pártát, só-liszt gyurmából koszorút fontunk. Színeztünk és festettünk zászlókat, de a zászlótűzés a zord idő miatt sajnos elmaradt. Készítettünk csákót, kardot és lovakat,amiket aztán az udvari csatamezőn be is vetettünk! Mondanunk sem kell, hogy a gyerekek csatát nyertek az óvó nénikkel szemben, zengett az ágyú, csattogott a kard! A lovas hadsereg kergette az óvó néniket az udvaron, akik aztán a gyorsabb haladás érdekében felis pattantak egy-egy paripa hátára. De, mind hiába!!!
A csata emlékére a gyerekek lovat és zászlókat vihettek haza.
Csütörtökön a „jó időre való tekintettel” az iskolás korú gyerekekkel ellátogattunk a Pécsi Harmadik Színházba, ahol a Csipkerózsika című előadást néztük meg. A gyerekeink ismét nagyon rendesen viselkedtek és felhőtlenül szórakoztak az előadáson. Az előadás nagyrészt interaktív volt, tele vicces jelenetekkel, amit kifejezetten élveztek a gyerekek. Köszönjük Attila bácsinak, hogy a rossz idő ellenére is eljuttatott minket a színházba és türelmesen várt minket több, mint egy órán át!

Megnyitottuk gyerekszáj oldalunkat, amit szinte naponta frissítünk. Olvassátok gyakran, a nevetés garantált!!!:-)))

2013. március 7., csütörtök

Kedves Szülők! Fontos Információk!


-         A tavaszi szünet napjaiban március  28,29 április 2.-án iskolabusz nem lesz, a gyermekek utaztatását a falu busszal fogjuk megoldani.Köszönöm!
-         Április 8.-án hétfőn tavaszi fotózás lesz (Mihály László- fotós), kérjük akit érdekel az jelezze! Köszönöm!
-         Felhívjuk minden kedves Szülő figyelmét arra, hogy a rendszeres védőnői, aktuális gyermekorvosi és éves orvosi szűrő vizsgálatot a Köznevelési Törvény is előírja. Törvényi kötelezettségeinknek eleget téve a mindennapi csoport életében való beillesztés alkalmával valósítjuk meg ezeket az alkalmakat. Külön készülést ezen vizsgálatok a szülő részére nem igényelnek.
A szülő kötelezettsége, hogy a gyermeket betegség után orvosi igazolással engedje vissza a gyermekközösségbe, megóvva ezzel az egészséges gyermekeket a betegségektől, illetve a járványok elterjedésétől. Mindenkit megkérek, hogy saját gyermeke védelmében körültekintően járjon el, a gyermek az intézménybe rendezetten, tisztán és egészségesen érkezzen, köszönöm. 
(Riesz Adrienn)

2013. március 6., szerda

Márciusi programok!


      
-         Március 8-án nevelés nélküli munkanapot tartunk, ezért kérjük, hogy mindenki
gondoskodjon ezen a napon gyermeke felügyeletérő! Köszönjük!
-         Március 11-12-én ebédbefizetés
-         Március 14. zászló tűzés és a Csipkerózsika c. előadás megtekintése a Pécsi Harmadik Színházban (nagycsoportos korúak részére).
-         Március 25. (hétfő) bábelőadás az óvodában, a részvétel mindenkinek ingyenes.
-         Március 27. (szerda) húsvét az óvodában.
-         Március 28- 29.-április 2-ig tavaszi szünet. Ezeken a napokon az óvoda nyitva tart, ezért kérjük mindenki előre jelezze, kívánja-e hozni gyermekét, hogy az ebédet a létszámnak megfelelően tudjuk megrendelni! Köszönjük!
-         Április 3. (szerda) locsolkodás az óvodában. A lányok készülhetnek apró cukorkával, csokival, a fiúk locsolóverssel és locsoló kölnivel.
-         Április 3.,4.,5. bölcsődei és óvodai beíratás. Kérjük, akinél van kisebb testvér vagy olyan ismerős, aki szeretné beíratni gyermekét, adja körbe az időpontot! A beíratáshoz szükség lesz születési anyakönyvi kivonatra , lakcímkártyára és TAJ kártyára.
A Csipkefa Gyermekkönyvtár szeretettel várja vissza a látogató gyerekeket! A beiratkozás ingyenes.

„Bóbita, Bóbita, táncol...”



Az elmúlt héten ellátogattunk a Bóbita bábszínházba, ahol az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona c. előadást néztük meg. Hogy az utazásra minél inkább felkészüljünk és a gyerekekben tudatosítsuk a helyes közlekedés szabályait, a közlekedés témakörével kezdtünk el foglalkozni. Beszélgettünk a szárazföldi, vízi és légi járművekről, színeztünk, vágtunk, ragasztottunk. A téma minél színesebb feldolgozása érdekében meséltünk, vetítettünk és a minimat táblára raktuk a járműveket, így a legkisebbek számára is befogadhatóvá és érdekessé vált ez a témakör. A nagyobbakkal már feladatlapoztunk is.
A bábszínházban az előadás előtt kisebb csoportokban megtekintettük a bábkiállítást, ezalatt a többiek az interaktív játszóházban próbálták ki a bábokat. A gyerekeknek nagyon tetszett, hogy megmozgathatták a különböző típusú bábokat, az pedig külön élmény volt számukra, hogy néhányat magukra is ölthettek. Mivel az előadás napján mi voltunk a színházban az „aprónép” a jegyszedő nénik nagyon kedvesen fenntartották számunkra az első három sort, hogy a legkisebbek is biztosan mindent lássanak. Ezúton is köszönjük nekik!
A gyerekekre nagyon büszkék voltunk, mert az egész színházi tartózkodásunk alatt rendesen viselkedtek és ebben még a színház dolgozói is megerősítettek bennünket: - Ilyen rendes csoporttal ritkán találkozunk! - mondták.
Az előadás teljesen elvarázsolta a gyerekeket! Egész úton hazafelé fülig érő szájjal mesélték nekünk élményeiket. Reméljük, minél előbb visszatérhetünk a bábszínházba!
Pénteken a nagyobbak visszavitték a könyvtárba az előzőleg kikölcsönzött és kiolvasott könyveket és újakat választottak helyettük. A könyvtárlátogatás után játszótereztek és a vásárcsarnokban is körülnéztek, ahol a halpultban az eladó elmesélte nekik milyen halak találhatók nála.
Kifejezetten örülünk annak, hogy gyerekeink szeretnek könyvtárba járni és reméljük, hogy a könyvek iránti érdeklődés és szeretet iskolás korukra is megmarad bennük!

Az albumunk újabb 50 képpel gazdagodott, ahol a színházlátogatásról készült képeket is megtekinthetitek! Jó nézelődést!