2014. november 2., vasárnap



Tisztelt Szülők!

Szeretettel meghívjuk
2014. november 15-én szombaton
a „Szülők – Nevelők báljára a Romonyai kultúrházba
mely batyus jellegű lenne.

Természetesen Mindenki hívhatja ismerősét, barátait, akikkel szeretne együtt szórakozni! Várunk Mindenkit, aki valaha is kapcsolatban állt óvodánkkal, vagy csak szeretné jól érezni magát!

Program:
  • 19,00 óra: Meglepetés műsor
     a Romonyai Német Nemzetiségű Önkormányzat támogatásával
  • 20,00 óra: Bál élőzenével, beszélgetéssel, tánccal.
  • Kb.23.00 óra:Tombola.

Zene: Nagy Fecó

Kétféle belépőjegyet árusítunk:
  • Támogató jegy, akik nem tudnak a programon részt venni, de tudnak kisebb összeget támogatásként felajánlani, 500 Ft
  • Részvételi jegy, ami belépésre is jogosít, 1000 Ft.
A teljes bevételt óvodásainkra szeretnénk fordítani!

A bál zártkörű, így csak azoknak tudunk helyet biztosítani,
akik részvételi szándékukat 2014. november 7.-ig jelezték, s a részvételi jegyet befizették!

Óvodánkban várjuk a tombola felajánlásokat!
Tombolát 100Ft-ért árusítunk, november 3.-tól az óvodában is megvásárolhatják, illetve a rendezvény napján a helyszínen!

A rendezvényt Romonya önkormányzata és
Romonya Német Nemzetiségű önkormányzata támogatja!

Élőné Kontha Eszter
Óvodavezető


RomonyaI Óvoda És bölcsőde és

Romonya német önkormányzata Szeretettel meghívja MÁRTON NAPI 
”Martinstag”
lampionos felvonulásra!

2014.november 11-én kedden   

a romonyai kultúrházban

Gyülekező: 16.30 órától a kultúrháznál
Közös énektanulás, közös játékok a romonyai óvodásokkal, óvodapedagógusokkal!

Lámpás felvonulás indulás 17,30 órakor a kultúrháztól!
A felvonuláshoz lámpásokat, bele való mécsest kérjük, hozzanak magukkal
(az óvodások az óvodában készített lámpásaikkal vonulhatnak)!
Útvonal: Kultúrház – Béke utca – Barackos utca – Kossuth utca – Béke utca - Kultúrház
Versenyt hirdetünk!
Töklámpás versenyünkre várjuk a jelentkezőket!
A legígéretesebb „tökszépséget” jutalmazzuk!



Libazsíros kenyér lila hagymával, sült tök és még sok-sok finomság várja felvonulóinkat!
Köszönjük, aki süteménnyel támogatni tudja rendezvényünket!
Forró tea a gyerekeknek és forralt bor a szülőknek!
Kérjük minél többen csatlakozzanak lámpás felvonulóinkhoz!

Lehetőség lesz a „jobb láthatóság érdekében” világító karkötő és nyaklánc vásárlásra!

Friss hírek!!!

A következő hónapok fontos eseményei:

- November 7.- Bóbita Bábszínház (Dzsungelmese) A jegy ára 900 forint, Kérjük, aki még nem fizette be, legkésőbb november 5-ig rendezze.
- November 11.- Márton napi lámpás felvonulás- részletes program a plakáton.
- November 12.,13. (szerda, csütörtök) ebédbefizetés
- November 15.- Szülők-nevelők bálja
- December 5.- Mikulás az óvodában
- December 10., 11.- ebédbefizetés
- December 13. (szombat) munkanap. Összevont csoporttal tartunk nyitva, azokat a gyerekeket tudjuk fogadni, a szülei december 5-ig jelezték és megrendelték az ebédet erre a napra.
- December 19- Karácsony az óvodában.
- December 22., 23. - az iskolai téli szünet kezdete. Összevont csoporttal tartunk nyitva, azokat a gyerekeket tudjuk fogadni, a szülei december 15-ig jelezték és megrendelték az ebédet ezekre a napokra.
- December 24- január 4-ig téli szünet az óvodában. Ezeken a napokon az óvoda zárva tart!
- 2015. január 5. első nevelési nap az óvodában.
- Január 10. (szombat) munkanap, melyen január 2-t dolgozzuk le. Összevont csoporttal tartunk nyitva, azokat a gyerekeket tudjuk fogadni, a szülei január 6-ig jelezték és megrendelték az ebédet erre a napra!

2014. október 30., csütörtök

Megszépültünk

Kedves Szülők, kedves ovisaink! 


Mint azt néhányan már láthattátok, kisebb szépészeti beavatkozáson esett át az ovi kerítése. A Kallódó Gyermekekért Alapítvány csapata és néhány lelkes kolléganőnk szorgos és hidegben is kitartó keze alól gyönyörű képek kerültek a falra és a járda egy részére. Az alkotók élvezték a munkát és nagy szeretettel készítették a képeket, remélve, hogy mindenkinek tetszik majd és még nagyobb öröm lesz a gyerekeknek az oviba járás! A munkáról készült fotókat az Óvodai mesefal című albumban nézhetitek meg. Az elkészült képekről további fotók feltöltése a hétvégén várható! Mindenkit biztatunk, hogy jöjjön el és nézze meg, milyen szépek lettünk.

A 2014. ősz című album is bővült. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

2014. szeptember 30., kedd

Képek

Kedves Szülők és Gyerekek!
2014.ősz albumunkba új képek kerültek!

Jó nézelődést kívánunk!

2014. szeptember 23., kedd

FIGYELEM!!!!



Tisztelt Szülők!

Építési munkálatok miatt (rendkívüli zárva tartás keretében) 2014.10.03.-án az óvoda zárva tart! Kérem, ezen a napon mindenki oldja meg a gyermeke felügyeletét!
Kérem amennyiben ezzel bárkinek problémája, kérdése van, keresse meg az óvodavezetőt!

Tisztelettel: Élőné Kontha Eszter

2014. szeptember 8., hétfő

Köszönjük

Ez úton köszönjük a Perkedi Német Önkormányzatnak, hogy óvodánkat 40 000 forinttal támogatta. Az összegből a gyerekek részére ceruzákat, papír árut, akváriumot vásároltuk. 
Köszönjük még Gangel Benjáminnak, Fákóné Kaszás Szilviának, Wéber Petrának és Katreiner Margitnak, hogy idén is segítettek a zsákok és párnák megvarrásában, így  a szeptemberben érkező gyerekek is megkaphatták ovis zsákjaikat illetve kényelmesebb környezetben tölthetik mindennapjaikat.

2014. szeptember 4., csütörtök

Szeptemberi - októberi programok



Értesítjük a Tisztelt Szülőket a  következő hónapok fontos eseményeiről, kérem mindenki alaposan nézze át értesítőnket! Köszönettel: Élőné Kontha Eszter
Szeptemberi - októberi programok
·          Ebédbefizetés szeptember 10., 11. (szerda, csütörtök)
·          Perekedi falunap (szept. 13.) – óvodásaink műsorral készülnek
·          Szülői értekezlet – szeptember 24. 17 óra.
·          Szüreti mulatság Romonyán szeptember 27-én 10-12 óráig játszóház a kultúrházban, az óvónénik szervezésével. Utána szüreti felvonulás.
·          Ebédbefizetés október hónapra – október 8.-9.
·          Október 18.szombat munkanap - összevont csoporttal fogunk működni, azokat a gyermekeket tudjuk fogadni, akiknek szülei a jelzett időpontig(október 10-ig) megrendelték az ebédet erre a napra
·          Október 23. Munkaszüneti nap, október 24. pihenőnap – Ezeken a napokon az óvoda zárva tart!
·          Október 27.-31-ig Őszi szünet - összevont csoporttal fogunk működni, azokat a gyermekeket tudjuk fogadni, akiknek szülei a jelzett időpontig(október 20-ig) megrendelték az ebédet ezekre a napokra!

Ebédbefizetés


Értesítem a kedves Szülőket, hogy a szeptemberi ebéd befizetés szeptember 10.-én szerdán és 11.-én csütörtökön lesz nyitvatartási időben. Más napokon nem áll módunkban az ebédbefizetést rendezni, így kérem, mindenki tartsa be a kijelölt időpontot!

Szeptemberi napok száma: 22 nap
Teljes térítés díja 360 Ft/nap
50%-os térítés 180 Ft/ nap (3 vagy több gyermekes családok, illetve tartósan beteg gyermek esetén a kedvezmény igénybe vételéhez a családi pótlék kifizető helyről szóló igazolás szükséges! Az 50%-os kedvezményt csak friss igazolás bemutatása ellenében áll módunk számolni,  vonatkozik ez a már ide járó gyermekekre is – a tanév kezdése miatt szükséges az új igazolás leadása !)

Ingyenes étkezés: térítés mentesen azok a gyermekek étkezhetnek, akiknek a területileg illetékes jegyzői hivatal kiállította a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosító igazolást, melynek maximális érvényességi ideje 1év. Kérem a Tisztelt Szülőket, hogy a lejárati idő előtt kérvényezzék az új igazolás megindítását, beleszámolva a hivatali ügyintézés idejét is mivel a lejárt időpont után nem áll módunkban további kedvezményt biztosítani a gyermek számára. A szülőnek kötelessége figyelemmel kísérni ezen igazolás érvényességi idejét !
Azon a napon amikor a gyermek hiányzik az óvodai ellátásból, a Szülő köteles azt legkésőbb 8.00 óráig jelezni az óvoda számára. Étkezés lemondása csak a következő naptól lehetséges. Azoknak a szülőknek is akiknek a gyermeke ingyenesen étkezik szintúgy kötelessége bejelenteni gyermekének hiányzását, mert az Ő esetükben a napi térítési díjat az intézmény rendezi!
 
Köszönettel: Élőné Kontha Eszter

2014. augusztus 28., csütörtök

Változás!!!




Tisztelt Szülők!


Hétfőtől (2014.09.01.) délutánonként a busz nem megy föl Bogádon a focipályához. A gyerekeket az iskolai buszfordulónál várjátok, ott tudjátok levenni őket a buszról!



Köszönettel: Élőné Kontha Eszter

2014. június 11., szerda

Új Képek!!! 

 

Kedves Mindenki, 

a 2014 június című albumban már láthatóak az óvoda által az évzáró,- és ballagási műsorról készített képek, videók! Természetesen most is várjuk a Ti képeiteket is a romonyaovi@gmail.com címre! A feltöltött képekhez jó szórakozást kívánunk! 

2014. május 11., vasárnap

Új album

Kedves Szülők, 

új képek kerültek feltöltésre a 2014. Tavasz- második felvonás :) című albumba. 
Kérjük azokat a szülőket, akik az anyáknapi műsorról fényképeket, videót készítettek és szívesen megosztanák velünk, küldjék el a romonyaovi@gmail.com e-mail címre és mi feltöltjük a blogra. 
Addig is jó szórakozást kívánunk :)

2014. május 8., csütörtök

Pályázati felhívás óvodapedagógus, pedagógiai asszisztens és dajka munkakör betöltésére



Romonya Óvoda és Bölcsőde

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Romonyai Óvoda és Bölcsőde
dajka munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Baranya megye, 7743 Romonya, Béke u. 40.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezető megbízatással járó lényeges feladatok:
dajka munkakör

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a dajkai feladatok ellátása rendelkezés az irányadók.

Pályázati feltételek:
-          min. 8 általános iskola
-          középfokú képesítés, óvodai dajka
-          büntetlen előélet.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
-          önéletrajz
-          végzettséget igazoló dokumentum másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2014. szeptember 1-jétől tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje:

2014. június 15.

A pályázat benyújtásának módja:

-          postai úton, a pályázatnak a Romonya Óvoda és Bölcsőde címére történő megküldésével (7743 Romonya, Béke u. 40.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését ráírni.
-          elektronikus úton: Riesz Adrienn romonya.óvoda@index.hu

A pályázat elbírálásának határideje:

2014. július 15.




Romonya Óvoda és Bölcsőde

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Romonyai Óvoda és Bölcsőde
pedagógiai asszisztens munkakör betöltésére.


1.) A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

2.) Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

3.) A munkavégzés helye:

Baranya megye, 7743 Romonya, Béke u. 40.

4.) A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó tényleges feladatok:

Az intézményben folyó pedagógia munka segítése.

5.) Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

6.) Pályázati feltételek:

- középiskola/gimnázium
-  pedagógiai végzettség
- pedagógiai asszisztensi végzettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- óvodapedagógusi végzettség
- pedagógiai asszisztensi végzettség

7.) Pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- önéletrajz
- végzettséget igazoló dokumentumok, okiratok, vagy azok hiteles másolata

8.) Elvárt kompetenciák:

Gyermekszeretet, együttműködési készség, türelem, megbízhatóság.

Előnyt jelentő kompetenciák:

Hasonló területen szerzett tapasztalat.

9.) A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2014. szeptember 1. napjától tölthető be.

10.) A pályázat benyújtásának határideje:

2014. június 15.

11.) A pályázat benyújtásának módja:

- A pályázatot postai úton: a pályázatnak a Romonyai Óvoda és Bölcsőde címére történő megküldésével (7743 Romonya, Béke utca 40.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését.
- Elektronikus úton: Riesz Adrienn romonya.ovoda@index.hu

12.) A pályázat elbírálásának határideje:

2014. július 15. 





Romonya Óvoda és Bölcsőde

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Romonyai Óvoda és Bölcsőde
óvodapedagógus munkakör betöltésére.


1.) A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

2.) Foglalkoztatás jellege:

részmunkaidő 4 órás

3.) A munkavégzés helye:

Baranya megye, 7743 Romonya, Béke u. 40.

4.) A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó tényleges feladatok:

Óvodapedagógusi munkakör ellátása.

5.) Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

6.) Pályázati feltételek:

- főiskola, óvodapedagógus

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség
-  vagy középfokú német nyelvvizsga
- vagy német nemzetiségi nevelésben, oktatásban szerzett tapasztalat
- IPR program ismerete

7.) Pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- önéletrajz
- végzettséget igazoló dokumentumok, okiratok, vagy azok hiteles másolata

8.) A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2014. szeptember 1. napjától tölthető be.

9.) A pályázat benyújtásának határideje:

2014. június 15.

10.) A pályázat benyújtásának módja:

- A pályázatot postai úton: a pályázatnak a Romonyai Óvoda és Bölcsőde címére történő megküldésével (7743 Romonya, Béke utca 40.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését.
- Elektronikus úton: Riesz Adrienn romonya.ovoda@index.hu

11.) A pályázat elbírálásának határideje:

2014. július 15. 




Romonya Óvoda és Bölcsőde

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Romonyai Óvoda és Bölcsőde
óvodapedagógus munkakör betöltésére.


1.) A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

Határozott idejű, 2014.08.01-2015.07.31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony

2.) Foglalkoztatás jellege:

teljes munkaidő

3.) A munkavégzés helye:

Baranya megye, 7743 Romonya, Béke u. 40.

4.) A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó tényleges feladatok:

Óvodapedagógusi munkakör ellátása.

5.) Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

6.) Pályázati feltételek:

- főiskola, óvodapedagógus

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség
-  vagy középfokú német nyelvvizsga
- vagy német nemzetiségi nevelésben, oktatásban szerzett tapasztalat
- IPR program ismerete

7.) Pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- önéletrajz
- végzettséget igazoló dokumentumok, okiratok, vagy azok hiteles másolata

8.) A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2014. augusztus 1. napjától tölthető be.

9.) A pályázat benyújtásának határideje:

2014. június 1.

10.) A pályázat benyújtásának módja:

- A pályázatot postai úton: a pályázatnak a Romonyai Óvoda és Bölcsőde címére történő megküldésével (7743 Romonya, Béke utca 40.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését.
- Elektronikus úton: Riesz Adrienn romonya.ovoda@index.hu

11.) A pályázat elbírálásának határideje:

2014. július 1.