2019. március 12., kedd


Óvodai Beiratkozás

 

Romonyai Óvodába  a 2019/2020-as tanévre

a  beiratkozás időpontja 2019. április 29.,30.

(hétfő-kedd) 8.-tól 16. óráig.

Helyszín: Romonyai Óvoda Romonya, Béke út 40.

Az intézmény alapító okirata szerinti illetékességi, közigazgatási területe: Romonya, Bogád, Pereked

 

Óvodai felvétel:

Ø  2011.évi CXC.Tv 49.§ (3) a kötelező felvételt biztosító óvoda csak azt a gyermeket köteles felvenni, illetve átvenni, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.

Ø  A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

Ø  Az óvodai beíratásra hozni kell a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímét igazoló hatósági igazolványt,(továbbá Taj- kártya, születési anyakönyvi kivonat), illetve a szülő, gondviselő személyi azonosító és lakcímét igazoló hatósági igazolványát.

Ø  Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermek szakértői véleményét

Ø  A szülő az óvodai nevelésbe történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A beíratás elmulasztása szabálysértés,mely a szabálysértési törvény 247.§-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben nem íratja be, szabálysértést követ el.

Ø  Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonnegyedik munkanap.

Ø  A felvételt elutasító döntés ellen a szülő jogorvoslattal élhet a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül.

 

Az óvodai felvétel a törvényben foglaltak szerint :

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

  • 2011.évi CXC. Törvény 49.§ (1)Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő a gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos. (2) a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik
  • 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények  névhasználatáról

 (2) A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban.

 (3) Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímét igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímét igazoló hatósági igazolványt.

(4) Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelem elbírálásáról, a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással értesíti a szülőt.

  • 20/2012 20§ (4) az óvoda vezetője a) az óvoda felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban     b)a kérelem elutasítására vonatkozó döntést határozati formában közli a szülővel. Az óvodai nevelésben kötelezett gyermek átvétele esetén az óvoda vezetője a döntésről értesíti az előző óvoda vezetőjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése